Sajnos most már csak négy továbbjutóról lehet írni ebben a középdöntőben, szivárognak el az énekesek, zenekarok, de azért ez a négyes egy egészen jó csapat. Most mindenki összeszedettebb volt, a látvány nagyszerű mindegyik dalnál, hihetetlen színek, grafikák. Egyre jobban a szívemhez nőnek a dalok. Akik kiestek, ott is van legalább egy, aki mehetne ötödiknek, hatodiknak. Ki lett hát a négy? Férfias kvartett lett a vége.
Petruska
Továbbra is ő az az énekes, aki nem a nyugatias sorba beálló, hanem a gondolkozó és vidám, country szerű zenész. Pörgős szöveg és zene, sok-sok tartalommal. A közönség ütemesen tapsolt rá. A zsűri egyöntetűen dícséri és nincs nagy kritika, olyan mintha már meg is lenne a győztes, az elődöntőben is ő volt a legelső. Vagy ne is fussak ennyire előre most?
Oláh Gergő
Gergő a vadonatúj, romás népies stílusával a másik olyan színfolt, aki nyertes-gyanús. Azért, mert egyedi, ebben a műsorban még nem volt ilyen, és újszerű vállalkozás. Mert "csónakból nem lesz űrhajó".
Pierrot azonban másodszor is megemlítette a széttagoltságot. S valóban, sajnos nincsenek még tökéletesen átillesztve ezek a részek, és a szintén megemlített törökös/magyaros hegedűszó sem tud beilleszkedni tökéletesen ebbe a világba. Pedig olyan szép, na, sebaj......
Kállay Saunders Band
Karcos elektro tetkós lett Kállay Saunders András, s mintha még elektrosabb, mint valaha. Megjegyezték rá: ő csak azért is eljött ebbe a műsorba, még ha már járt is kint, azért, hogy újra nyerjen.
Mushuu
Gépiesebb, lüktetősebb, vicces rock and roll és munkadal hangulatú zene, jó fej ez a Mushuu.
A többiek sem végezték a szemétkosárban, hisz szerencsére mindenki kiforrottabb, érettebb lett. Van esély arra, hogy daluk megszólaljon és fusson a rádióban, és egyáltalán felvállalják a számukat.