Már csak pár nap és indul Magyarországon az eurovíziós dalválasztó műsor, a Dal. Most már az ötödik évadnál járunk és sorozatról sorozatra egyre nagyszerűbb eredmények születnek. Idén is lehet izgulni, hogy vajon a 30 hazai zenész közül, ki lesz az egy, aki kijut. Nem mellesleg pedig népszerűsödnek a hazai előadók, slágerek születnek!
Kállay Saunders András - Running. Emlékezetes maradt!
Tavaly Kállay Saunders András az 5. helyezést érte el, amit ha táblázatban összesítünk, a második legjobb hely a számunkra! Több nóta pedig azóta is csak szól és szól a rádiókban. Még most is lehet igen gyakran hallani Dallos Bogi We All c. slágerét, de Dér Heni száma, az Ég veled is sokat megy. Aztán pár név, aki a Dal c. műsor miatt is rajta vannak a slágerlistán: ByeAlex, Compact Disco, Mohamed Fatima. És végül hirtelen két név, aki úgy általában az egész Eurovízió lendített meg: Rúzsa Magdi, Wolf Kati.
A tavalyi Dal legjobb 4-e közt volt a tavalyi év egyik slágere, a We All.
A Dal nyomot hagy, akár itthon, akár külföldön, legalább egy kicsit is. Idén már ötödik alkalommal veszünk részt a Dalfesztiválon úgy, hogy először itthon élő műsorban választják ki a legjobbnak választott harminc közül, a finalistát. Ez a jelenlegi felállás 2012 óta működik, eleinte volt hogy kicsit bukdácsolt, de mára kiforrta magát, egy értékes produkció lett.
A Dal idén is lesz - már hagyomány.
A harmincas csapat is mintha évről évre egyre izgalmasabb lenne. Kevert most is a műfaj, van "hagyományos" pop, izgalmasabb, játékosabb alternatív zene, líraibb zene, bulisabb zene, kórus-hangulatú mű is. Indultak már korábban próbálkozók is, sőt még külföldön helyezést elérő is, vagy olyan, akinek már az Eurovízió előtt is volt nemzetközi sikere.
A zsűri és a stáb is végleges már. Annyi a változás, hogy új háziasszonya lesz a műsornak Tatár Csilla személyében, aki a TV2-től érkezett a közmédiába, az ottani reggeli műsort vezette sokáig. A háttérben Harsányi Levente "sürög-forog" majd. Hogy Gundel Takács Gábor hová tűnt... Egy új beszélgetős műsor is indul egyébként a kettesen Dal+ címen ennek műsorvezetője a Petőfi Rádiós Buda Marci lesz. A zsűri pedig: Rúzsa Magdi, Rákay Philip, Csiszár Jenő, és egy új név: Pierrot. Őt a Megasztár korai évadaiban láthattuk zsűritagként.
Tatár Csilla lesz a Dal új műsorvezetője.
Később majd részletesebben is leírom az indulókat, kiket láthatunk a versenyen illetve a főbb érdekességeket. Aki türelmetlenebb az már most is megnézheti, hisz kint van a végleges lista!
Azért néhány érdekes nevet megemlítek. Újraindult Wolf Kati!
Még egyszer (most már harmadjára) indul Bogi!
Mindjárt két Bogi is lesz a műsorban, a másik a Parfüm c. dalának videoklipjével hatalmas nemzetközi sikert aratott Csemer Bogi!
Az X-Faktor generációk 3. győztes tagja, Oláh Gergő!
A Megasztár c. tehetségkutató hat győztese közül öten már jártak a Dalban, Tóth Vera lett a "befejező" hatodik!
Végül pedig egy egészen érdekes csapat: Pankastic! Kevert műfajt játszanak, Django-pop-nak nevezik, ők talán az összes közül a legeredetibbek! :)
Röviden ennyi, jövő hétvégétől nagy lesz ám a drukk, később pedig jönnek a részletesebb beszámolók.